Eltitkolt, eltiltott találmányok

Olyan eltitkolt, eltiltott találmányokról írok, amiknek köszönhetem, hogy most írhatok!

Szeretnék olyan magyar találmányokról írni, amelyekről vagy nincs, vagy teljesen hamis információk keringenek, de az élet úgy hozta, hogy én közeli kapcsolatba kerültem velük, azaz kipróbáltam, érzékeltem a hatásukat és túlzás nélkül állíthatom,nekik köszönhetem azt, hogy most tele energiával belevágtam ebbe a munkába, amit nem is munkának tekintek, hanem agytornának, sőt szórakozásnak.

 

Eltitkolt, eltiltott találmányok.

 

A legkülönbözőbb médiumokban naponta találkozunk újabb és újabb világmegváltó találmányokkal, bár ezek legnagyobb része joggal vagy jogtalanul el is tűnik. Én most két olyan feltalálóról, illetve találmányaikról szeretnék írni, amelyek valóban „világmegváltók” lehetnének, vagy lehettek volna. Merem ezt azért mondani, mert mindkettő szorosan érint, megtapasztaltam hatásukat, és talán ez az írás meg sem születhetett volna, ha ezek nincsenek.

Az első feltalálóról, Kovács Ádámról több mint fél évszázada, talán 1961-ben hallottam. A Hiradástechnikai Ipari Kutató Intézetben valaki szabadalmat nyújtott be a lapos képcső megvalósítására. Néhányan még emlékezhetnek az első TV-k képcsöveire, elsősorban miattuk voltak a berendezések mélyek és nagyon nehezek. A találmány papíron maradt, a cég nem tartotta érdemesnek foglalkozni vele. 20 évvel később a japánok, pontosabban a Panasonic megvalósította. Egy másik találmányát, (több mint 40 van) az elektronikus gyújtótrafót zsigulimban én is kipróbáltam, sok ezer honfitársammal egyetemben. Nem csak az autósok rémétől, a mechanikus gyújtásmegszakítók beégésétől szabadított meg, de még fogyasztáscsökkenést is eredményezett.

elektronikus_gyujtotrafo.jpg

Ekkor hallottam, hogy rákkutatással is foglalkozik! Ez már nekem is túlzásnak tűnt, hogy kerül a csizma az asztalra? Nagyon egyszerű a magyarázat, az akkori munkahelyének kihelyezett osztályán a Korányi Kórházban pulmológiai műszerek fejlesztése volt a feladata. Bármit kértek tőle, megoldotta. Olyan műszereket készített, amit az embargó miatt nem lehetett beszerezni, vagy még nyugaton sem létezett. Az Onkológiai Intézetben unokatestvére, ismert rákkutató főorvos kísérleteihez készített egy lézermikroszkópot, (ez is világszenzációnak számított) ami új lehetőségeket nyitott a kutatásban. Ha már elkészítette, bele is nézett. Így jött az első nagy felfedezés: a kóros vérszérum alvadás után teljesen más képet mutat, mint az egészséges!

beszaradt_verszerum.jpg

 

Ezzel a mikroszkóppal olyan korai időszakban lehet regisztrálni egy kezdődő bajt, amelyet az orvostudomány még nem tudott diagnosztizálni a maga eszközeivel, így a gyógyulásnak sokkal nagyobb az esélye. Ez a teszt is már világszenzáció lehetett volna. De a feltaláló nem állt meg: ha már sikerült kimutatni a bajt, mivel lehet az okot megszüntetni? És itt jött jól az elektronikai ismeret, amire az orvosok eddig nem figyeltek: az informatika, azaz a betegséget a szervezettben lévő információs hálózat hibája okozza. Ezt az elméletet ma már az orvosi társadalom túlnyomó része is elfogadja.

 

Kovács Ádám elutasította azokat a módszereket, amelyek a kóros sejtek elpusztításával próbálnak gyógyítani, mivel ugyanekkor az egészségesek is pusztulnak. A módszere a beteg sejtet kell az információ helyreállításával meggyógyítani. Hamarosan ezt a szert is elő tudta állítani!

 

Hogy fogadta a társadalom és a szakma az eredményeket? Munkahelyéről elküldték, „maszek” lett. Az unokatestvér főorvos halálával az onkológián is nemkívánatos személy lett, az ottani kutatás más irányban folytatódott. Őt azonban már nem lehetett letéríteni az útról. Egyéb találmányaiból szerzett saját pénzén finanszírozta a rákkutatást. Nem volt igaz az a rágalom, hogy „hályogkovács”, ugyanis kitűnő orvosokkal vette körül magát, akik biztosították a szükséges hátteret. Ezrével keresték fel a betegek, és az eredmények nagyon biztatóak voltak. Ezrével állították, hogy ettől a szertől gyógyultak meg! A hivatalos szervek először agyon hallgatták, de mivel ez nem volt elég, támadni kezdték. Magyarországon nincs olyan vállalkozó, akibe az adóhatóságok nem tudnak belekötni. Nála az volt a gyanús, hogy nem találtak semmit!

 

A "hivatal" megoldása: lehetetlenné tenni a legkülönbözőbb adminisztrációs akadályokkal, hogy a találmányt gyógyszerré minősítsék! Csak mellékesen, Szlovákiában ez régen megtörtént és a gyógyszertárakban kapható. Kínában szintén ismerik, használják, a feltaláló magas kínai kitüntetésben is részesült. Meg kell mondani, hogy eleinte Magyarországon is talált támogatókat a legfelsőbb szinten is, aztán lassan minden megváltozott. Mi lehet az oka? Ezt talán neves színművészünk,Gálvölgyi János fogalmazta meg a legtalálóbban: …első gondolatom – vajon miért? - : senki sem lehet próféta a saját hazájában! Kovács Ádám harca évtizedek óta nem a betegség elleni szerről szól – vajon miért -, hanem az ostobaság, az irigység, a hivatal elleni küzdelemről, amelyre egy új szérumot kellene feltalálni. De nálunk azt sem ismernék el! Vajon miért…?

 

Egyre kevesebbet írtak róla, én is már régen megfeledkeztem Kovács Ádámról és a találmányáról, amikor valami mégis hozzá küldött…

 Ugrás a következő oldalra!

 

Ismerd meg a 21. század vásárlási trendjét! Szerezz univerzális, ingyenes „hűségkártyát” a vásárlásaidhoz! Szerezz örökös passzív jövedelmet, ismerd meg a SiteTalkCashBack-et!

Kattints a képre!

 2015.05.21.745x90-en.jpg

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 5
Heti: 5
Havi: 107
Össz.: 23 071

Látogatottság növelés
Oldal: Soha ne add fel!
Eltitkolt, eltiltott találmányok - © 2008 - 2019 - eltitkolt-eltiltott-talal.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »