Eltitkolt, eltiltott találmányok

Olyan eltitkolt, eltiltott találmányokról írok, amiknek köszönhetem, hogy most írhatok!

 

(Olyan eltitkolt, eltiltott találmányokról írok, amiknek köszönhetem, hogy most írhatok!)

 

Bele vágtunk, mert tudtuk, hogy segíteni fog!

 

Izgatottan mentünk el feleségemmel ahhoz az orvoshoz, aki vállalta az intravénás beadást. A váróban sokan gyűltünk össze, néhányan első alkalommal voltunk ott, de a legtöbbje már a sokadik injekción is túl volt. (összesen 9 injekció a kúra) A hangulat kitűnő, szinte ittuk a tapasztaltak beszámolóit. Ránk került a sor, egy kis vérvétel, majd kb. 20 perc várakozás után elkészült az adag, amit megkaptunk. Még haza sem értünk, már éreztem a jótékony hatást! Persze tudtam, hogy ez még inkább placebo, ilyen gyorsan nem hat, de a sok pozitív történet kétségtelenül jótékonyan hatott ránk.

 

A kilenc injekciót 4 hét alatt kaptuk meg, ez alatt az idő alatt is bújtuk B. Király Gyöngyi könyvét. Már régen nem volt bennünk kétség, de mégis rengeteg energiát adott, hogy komoly orvosok véleményét olvashattuk, akik saját maguknak, családtagjaiknak adták be a vakcinát. Egyikük, az ORFI-ban dolgozó orvos, aki szintén saját magát oltotta be, arra a kérdésre, hogy nem félt-e egy „nem gyógyszert” bejuttatni a szervezetébe, és mint orvos nem érdekelte –e, hogy nincs törzskönyvezve, így válaszolt: 

 

„Nem, egy olyan dolog, ami világkongresszuson első díjat nyert, elismert tudományos körökben, és Pista maga is a tudományok doktora, Amerikában a New York-i orvos akadémiának a tagja, nem csinál olyat, amivel az embereknek kárt okoz!

 

Szed koleszterin csökkentőt?

 

Nem, már azért sem, mert látom, hogy amikor valaki szedi ezeket, akkor kezdik küldözgetni hepatológushoz, hogy baj van a májával…”

 

Természetesen ezután már mi sem váltottuk ki a koleszterin csökkentőket!

 

Néhány hónap után kezdtem észrevenni, hogy nem okoz problémát fel-le szaladgálni a lépcsőn, a szokásos napi sétákat meghosszabbítottam, és az évek alatt elhanyagolt kertemben ismét neki láttam a munkának. Ezek csak szubjektív dolgok, de feleségemnek volt egy néhány évvel korábban készült nyaki ultrahang vizsgálati eredménye. A megismételt vizsgálat (ugyan ott, ugyanazzal a műszerrel végzett) az orvost is meglepte: a korábbi meglehetősen rossz erek helyett teljesen kitisztultakat talált.

 

Örömünket talán csak egyetlen dolog csökkentette: számos, az egészségügyben dolgozó ismerősünk, hitetlenkedve csóválta a fejét, legtöbbjük nem is hallott a vakcináról!

 

Valójában mi ez a csodaszer?

 

Mondja el maga a feltaláló!

 

(A beszélgetés az ECHO TV-ben hangzott el, de az interneten számtalan hosszabb - rövidebb előadást találunk)

 

 Ha a kattintásra nem jön be a videó, másold be a keresődbe a következő linket:http://www.youtu.be/fYLZi9MEp0s  

 

 Ugrás a következő oldalra

 

Ismerd meg a 21. század vásárlási trendjét! Szerezz univerzális, ingyenes „hűségkártyát” a vásárlásaidhoz! Szerezz örökös passzív jövedelmet, ismerd meg a SiteTalkCashBack-et!

Kattints a képre!

 2015.05.21.745x90-en.jpg

 

 


 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 4
Heti: 28
Havi: 75
Össz.: 32 372

Látogatottság növelés
Oldal: Bele vágtunk, mert tudtuk, hogy segíteni fog
Eltitkolt, eltiltott találmányok - © 2008 - 2024 - eltitkolt-eltiltott-talal.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »